A történetem
Kiszin Miklós basszusgitáros vagyok.
1984-ben születtem Szegeden egy többgenerációs zenész családba. Édesapám és édesanyám is zenepedagógusok.
Emlékszem, hogy kamaszkoromban inkább az számított lázadásnak a részemről, hogy nem szerettem volna semmilyen hangszeren játszani, és kijelentettem, hogy inkább sportoló lennék szívesebben, mint zenész.
Természetesen ez hamar megváltozott, bár nem azért, mert korán benőtt volna a fejem lágya, leginkább azért, mert 1998 nyarán megpillantottam édesapám 1975-ös Framus basszusgitárját.
Elcsábulásom fő motivációja inkább tudható be a rockzenének, illetve annak a művészi kifejezésformának, amit akkoriban a Nirvana zenekar mutatott be az HBO jóvoltából.
Azonnal azonosítottam a hangszert ugyanazzal, amit a sarokban pillantottam meg, igaz, akkor még nem tudtam, hogy az egy basszusgitár.
Hamar felvilágosítottak a tényekről…, de annál izgatottabb lettem, mivel találtam valami olyat, amit a család is elfogad és a menőségi faktoromon is jócskán emelhet. (Gondoltam ezt akkoriban ifjú észjárással).
Az első lépések meglehetősen önfeledtek voltak, hiszen minden utasítás és tanács híján kezdtem el szó szerint tépni a húrokat, mit sem sejtve a “basszusgitár helyes tartásáról”, a “gitár nyakán elhelyezkedő hüvelykujj optimális pozícionálásáról”, a “hangok megfelelő és energiatakarékos lefogásáról”, a “jobb kéz ujjaival történő helyes pengetési metódusról”, az “energiatakarékos megszólaltatásról”.
Első élménynek, ahogy fent is írtam, egy húrszakadás lett a vége, ami azért is informatív önmagában a szakavatottabbak számára, mert a gitárral szemben a basszusgitáron hatványozottabban vastagabb húrok vannak, melyeknek kimondottan erőfeszítésbe kerül sérülést okozni. Nekem elsőre sikerült! Édesapámhoz szomorkodva és egy kicsit szorongva fordultam a problémával, mire ő felcsillant szemekkel csak annyit közölt: “Nem baj Mikikém megyünk ma húrt venni, úgy is ideje volt már”.
Elsőre nem értettem mit is jelent ez, de azt éreztem hogy valami jót, mert érezhetően egész nap vidám volt a hangulat.
Rövid időn belül információk százával lettem gazdagabb ahogy bementünk a szegedi hangszerboltba, hiszen “nem mindegy milyen húrkészlet kerül a basszusgitárunkra”.
Melyik számunkra a legoptimálisabb, a legkényelmesebb? A játékstílusról és nem utolsó sorban a zenei stílustól függően is, de ebben a kérdéskörben is segítek Neked az órák során.
Kezdőként és fiatalon érthetően tanácstalanok vagyunk, ezért nem szégyen kikérnünk tapasztaltabbak tanácsát, igaz ez akkoriban magától értetődő volt, hiszen az internet igen csak gyerekcipőben járt, és leginkább egy felfoghatatlan csodának tűnt. Igaz akkoriban már voltak hazai magazinok, amik elég informatívak voltak, de drágábbak voltak, mint egy jobb képregény és kérdéseket sem tudtam feltenni neki.
Kezdetben egy teljesen átlagos négyhúros basszusgitárra vásároltunk húrokat. (45-105)
Érdemes kezdetben belőni a középutat a húr vastagságát illetően, hiszen a fent említett szempontokhoz idő és tapasztalat szükséges.
Érdekesség, hogy az én Framus basszusgitárom nyaka nem volt a legkényelmesebben beállítva számomra. A húrok és a nyak közötti rés szemet gyönyörködtetve tátongott, mint a Jedi visszatérben a sarlacc verem.
Édesapám vidáman azt javasolta, hogy hagyjuk meg egyelőre ilyennek, mert így nehezebb lesz lefogni a hangokat. Ezt akkoriban teljes megdöbbenéssel konstatáltam, de rögvest jött a magyarázat is, miszerint később élmény lesz egy olyan hangszeren játszani, ahol a húrok közelebb vannak a nyakhoz és kisebb lefogási erőt igényelnek.
Be kell valljam utólag, hogy van benne igazság, mert később olyan élmény volt egy “jól beállított” hangszeren játszani, mintha a végzet pengetőjét kaptam volna meg a Tenacious D-ből.
Felmerül a kérdés, hogy mi lett volna ha rögtön egy ilyen hangszerrel kezdek? Alább hagy a motiváció? Vagy épp ellenkezőleg?
Mindenesetre elgondolkodtató, persze jómagam nem ajánlom ezt a módszert a diákjaimnak.
Megkezdtem hát a basszusgitár tanulmányaimat iskola keretein belül, de az autodidakta tanulási mód és az önképzés nagy szerepet töltött be a fejlődésem során.
Az autodidakta basszusgitár vitathatatlanul hamarabb hoz sikerélményeket más hangszerekkel szemben, és egy jó ideig konstans fejlődést érhetünk el vele, de egy bizonyos fejlettségi szint után elkerülhetetlenül plafonba ütközünk, amit tanár nélkül nehezen tudunk áttörni.
Körülbelül olyan, mint interneten bármilyen más szakmát vagy hobbi tevékenységet kitanulni.
Elengedhetetlen, hogy olyan kérdéseket tegyünk fel, amik nem általánosak, hanem kimondottan személyre szabottak és a saját fejlettségi szintünkhöz mért. Ezt a helyzetet csak jobban bonyolítja az, hogy a basszusgitározásban nem mindenki ugyanolyan módon számít kezdőnek vagy haladónak.
Általánosságban megfigyelhető a zeneelmélet tanulása terén, hogy a legtöbb ember igyekszik tolni maga előtt a témában való elmélyülést, mert az évszázadok során olyan hozzáállás és poroszos érzület alakult ki a zeneelmélettel kapcsolatban, ami szöges ellentétben áll azzal az életérzéssel, amiért a legtöbben gitározásban vagy basszusgitározásba kezdenek.
Bár egyedül megbirkózni vele lehet, hogy pont ugyanazt az élményt adja…
Az biztos, hogy egy megfelelő tanárral kimondottan játékos megtanulni a zeneelméletet, annak hozadéka pedig a tudatos játék, mely a jóval gyorsabb fejlődést eredményezi, zenei stílustól függetlenül.
Akkoriban mikor elkezdtem a basszusgitározást még kulturális különbségeket hivatott egy-egy zenei stílus elkülöníteni, legalábbis rockzenei közösségekben mindenképp. Mára sokkal halványabbak ezek az ízlésbeli elhatárolódások.
Basszusgitárosként majdnem minden zenében tudjuk alkalmazni a hangszerünket, és bevallom, hogy már fiatal rockzene kedvelőként is nagyon megragadtak az elektronikus tánczenében észlelhető basszus groove-ok is, nem csak a trash metál felszabadító tizenhatodos darálásai.
Na de mi is az a basszus groove?
Groove-ról természetesen nem csak esetünkben beszélhetünk. A zenei groove-ban egy periodikusan ismétlődő dallam frázis szól, ami a basszus esetében azt a zenei alapot, gerincet is képezi (a dob meghatározó ritmikai lüktetése mellett), amire jó ízzel mozdul meg vagy táncol az ember.
Ez persze nemcsak az általam fent kiragadott elektronikus tánc zenére érvényes, hanem magára a rockzenére is.
Ahhoz, hogy magunk is jó groovokat produkáljunk, érdemes minél több stílusban zenét hallgatnunk, hiszen az egyik stílusban hallottakat kamatoztatni tudjuk egy másikban.
Azt gondolom a gyakorlás mellett ugyanolyan prioritása van a zenehallgatásnak. Némi túlzással ebből a kettőből szinte soha sem elég.
Persze a stresszes életvitel mellett az embernek egyre ritkábban van lehetősége gyakorolni, de egy képzett tanár segítségével a gyakorlás is sokkal élvezetesebbé válik.